"A nemzeti tudatra, az ősi erényekre stb., stb. való hivatkozás nem gyakran, hanem szinte kivétel nélkül mindig gazemberek álcája."
"A zsidók szinte kivétel nélkül pénz és hataloméhesek, és nemzetünk vesztét akarják" -. mondja az antiszemita.
Minkét mondat minősíthetetlenül otromba, rút általánosítás, egyszóval: az előítélet szülte. Vagy pusztán "csak" a csőlátás. Egyik sem szellemi erény.
Mindkét, több mint sarkos vélemény megfogalmazója csak azért fűzi bele a "szinte kivétel nélkül" szavakat a mondatába, hogy szalonképesebb legyen a mondat, miközben anélkül érti. Tisztelet a kivételnek.
Sajnos, a formai hasonlóságokon túl más összefüggés is van a két mondat között.
Az elsőt többnyire a liberálisok, az egyéni teljesítményeikre büszkék, az egyéni jogokra hangsúlyosan, mondhatni kizárólagosan tekintők szeretik hangoztatni, mintegy igazolandó, hogy lám, a közösségre való hivatkozást gazemberek teszik, tehát jobb, ha figyelmen kívül hagyjuk. Mert ki nem mondott tételük, hogy ha megszabadítjuk azt egyént a közösség béklyójától, kiárad az egyénben szunnyadó jó, és idővel mint végső cél, a társadalom is jobbá válik... Ellenpéldájuk a vészkorszak, hogy lám, a túllihegett nemzettudat hova vezetett! Tehát minden, ami közösségi-nemzeti, támadni, rombolni kell. Nyilvánvaló, nem?
Pedig ha igazán végiggondoljuk, kiviláglik, hogy egyén és közösség egymás nélkül nem létezhet, sőt, akármit is gondolunk az egyéni erőfeszítésről, valójában mindenkor a közösség neveli ki az egyént. Olyannyira, hogy az a bizonyos természet adta jog, amire előszeretettel hivatkozni szoktak, valójában nem is létezik. Kezdetben csak közösség volt, az egyén csak homályosan létezett, joga sem nagyon volt. A történelem során lassan kristályosodott ki - külön tanulmány, hogy mitől és hogyan - az egyén és joga, de az egyéni jog mindenkor csupán a közösség erejét mutató gesztus az egyén felé. Mert amennyiben az egyéni jogok túlzott érvényesítése végérvényesen szétszakítja a közösséget, a széthullott közösség romjain az egyénnek csak annyi joga marad, hogy kimenjen az erdőre, mezőre és puszta kézzel kikaparja-összeszedje azt, ami megmenti az éhenhalástól. Meg agyonüsse azt, aki ki akarja venni a kezéből a falatot.
A XIX. századi liberális eleink öntudatlanul ugyan, de nagyon is tudták ezt. Ezért elemi erkölcsi kötelességüknek érezték minden erejükkel támogatni azt a közösséget, mely kinevelte őket. Akkor úgy hívták ezt, hogy hazaszeretet...
Valahogy letértünk erről az útról, sőt, mintha egyre távolodnánk. És mintha csak két tábor volna. Az egyik csak az egyént ismeri, és utálattal, majdhogynem gyűlölettel beszél mindenről, amit a másik "tábor" csinál, pedig emez csupán a közösséget, a nemzetét is félti, de a szélsőségesek ellenfél helyett ellenségről beszélnek, ami valójában kódolt zsidózás, és föl nem fogja, hogy a nemzet védelmét akarják ugyan, de valójában annak kárára vannak, mert a túloldal csak őket látja. Mert a fönti otromba mondatok csak bőszítik a másik felet, és párbeszéd helyett süketek párbeszéde van, ha van.
Valójában pedig mindkét jogra és érdekvédelemre, az egyénire is és a közösségire is szükség van. Éppen a hosszútávú fönnmaradás érdekében. És nem lehet az egyiket a másik ellen kijátszani. Vagy legalábbis nem volna szabad.
Érdekes módon, amikor a piros lámpánál álldogálunk, senki nem szokott hőbörögni, hogy miért korlátozzák a folyamatos haladáshoz való jogát. Mert így szakaszosan bár, de mindenki halad. Magyarán a közösségnek igenis van joga az egyéni jogot korlátozni épp mindenki érdekében.
Milyen szép is volna ezt az elvet az egyénre és közösségre, uram bocsá', a nemzetre értelemszerűen alkalmazni? Megvalósulna szegény Csengey Dénes álma: Európába, de mindahányan...
Föntebb említettem a vészkorszakot. Általánosan elterjedt nézet, hogy a vészkorszakot a jobboldal túlkapása, a túl erős nemzettudat okozta. Akik így gondolkodnak, fordítva ülnek a lovon. Mert a valóság ezzel szemben a következő: egy jól működő nagy családban kell lennie olyan erőnek, mely a randalírozókat féken tartja, ha kell fizikai erővel, a kisebbet segíti, a gyengébbet támogatja, a szenvedőt vigasztalja, ugyanakkor védi az egész közösséget, hogy mindenki megtalálja a helyét. Nos, épp így működik az egészséges nemzettudat is. Annak idején tehát gyengék voltunk, mert nem volt erőnk féken tartani a radikálisokat és nem kellő erővel védtük honfitársainkat.
Otromba, előítéletes megfogalmazások helyett ilyen befogadó-védő nemzettudat KÖZÖS kiművelése lenne a lényeg, illetve a közös feladatunk. Hogy soha többé ne kelljen semmiféle szélsőségtől félnünk. Se vöröstől, se barnától, se jobbról, se balról. Se magyarnak, se zsidónak, se cigánynak, se bármely velünk élő egyénnek és közösségnek.
Labor
(Egy levelezőlistáról átvéve. Az álnevet is én adtam hozzá. Escape Artist)
Címkék: egyén, jog, közösség, nemzettudat
