Jó barátnők

Régóta foglalkoztat a nök magányosságának problémája.
Ez az életkorral egyenes arányban súlyosbodik, hiszen
a férfiak rendre kihalnak, és hatvan éven felül már
számottevő az aránytalanság.

A megoldás az lenne, ha az országos ivari arányt
valahogy sikerülne leképezni az együtt élés szintjén.
Ha a társadalomban nyolc nő jut öt férfira (ebben a
korosztályban), akkor szervezhetnénk olyan együttélési
formát, amelyben nyolc nő és öt férfi lakik együtt.
Szeretet-kapcsolatban, a közöttük létrejöhető szexuális
kapcsolatok figyelmen kívül hagyásával. Ez éppen a
szexualitásban különbözne a hatvanas évek Amerikájában
népszerű kommunáktól - persze ott tettrekész fiataloknak
kellett bajlódniuk egymással.

A korral fordított arányban áll a szexuális aktivitás
is (vagy legalább is annak kényszere), így várhatóan
kevesebb lenne a féltékenységi dráma az ilyen csoportokban.

Az állatvilágban az a tipikus, hogy a hímek vetélkednek
a nőstényekért, nem tűrik meg egymást, míg a nőstények
többnyire nem féltékenykednek. Nálunk, embereknél azonban
a hím versengés mintha tompulna, ezzel szemben szinte
kizárt, hogy két nő eltűrje egymást, ha ugyanarraa férfira
vetettek szemet.

Ennek a női féltékenységnek lehetnek törzsfejlődési
előzményei. (Egyik nő ismerősöm folyton azzal jön elő,
hogy ha az ősember más ősasszonynak adja a mamuthúst,
azt az ősgyerek is megsínyli - de ezt nem fogadom el
érvként, mert hiszek benne, hogy mamutszinten még
egyáltalán nem voltak párok, a horda egységes volt az
élelem megszerzésében és elosztásában.) A legnagyobb
szerepet valószínűleg a szocializáció játsza, a monogám
család, a származási vonal egyértelműsége stb. Valamint
az a tény, hogy a nők sokkal szabálykövetőbbek, mint a
férfiak. Ha tehát van létezik egy szabály, amely számukra
is sérelmes, annak betartatását is a nők követelik ki.
(A legabszurdabb példa: egy észak-afrikai országban,
ahol a kislányok csiklóját automatikusan eltávolították,
hogy ne is érdekelhesse őket a szex, a felvilágosult kormány
ezt betiltotta, de a rendelet ellen a nők tiltakoztak a
leghangosabban.)

A nők erősen kötődnek, innen vannak a mély barátságok
közöttük. A kérdés az, hogy ezt a mély barátságot miért
veszélyeztetné, ha - tegyük fel - két régi barátnő
ugyanazzal a férfival akarna együtt élni. Holott valószínű,
hogy aki szimpatikus az egyiknek, az szimpatikus lesz a
másiknak is. Az irányítás az ő kezükben lenne, hiszen az
ő kapcsolatuk sokkal régebbi, és ez minden későbbi
kapcsolatot felülír. Ebben az életkorban már a férfitól
való gazdasági függés is minimális (gyakran épp a nők
vannak jobb helyzetben), félelemre tehát nem lenne ok.
(Ha több férfi is részt venne az együtt élésben, ők is
meg tudnának egyezni. A rangsor nemen belül könnyen
kialakul, hiszen mi ezt a készséget örököltük az állati
elődeinktől.)

Addig nem lehet megoldani a női magányosság problémáját,
amíg a nők versengenek a kevés számú megmaradt férfiért,
ahelyett, hogy elfogadnák az osztozkodás szükségességét.
A versengés egy "hiánygazdaságban" sosem vezet célra,
valaki mindig hoppon marad.

A furcsa az, hogy ez a vetélkedés ellentmond a nők által
annyira magasztalt empátiának. A potenciális társakból
versenytársak lesznek, akik mindent hajlandók megtenni
a saját győzelmük - és az ellenfél veresége - érdekében.
Pedig megoldható a probléma.

Egy kis plusz empátiával.

Escape Artist

Szeretet otthon

Aki megöregszik, előbb-utóbb egy szeretetotthonban köt ki.
El kell adnia a lakását, le kell mondania a nyugdíja
jelentős részéről, és általában még egy egyszeri beugrót
is kell fizetnie. Mit kap ezért cserébe? Ételt, mosást, takarítást,
orvosi segítséget. És többnyire nem is egy egész szobát, csak
egy ágyat - ki tudja, milyen szobatárssal. Miközben odakinn sokan
azt várják, mikor szabadul majd fel az az egy ágy is. Mivel
kifelé alig vezet út, a szeretetotthonokban sok a visszaélés,
de ezeket az áldozatok nem merik jelenteni (egy-két hozzátartozóban
van csak ehhez elegendő bátorság).

Van más megoldás!

Lakhatnánk a saját ingatlanunkban is, ami fölött mi magunk
rendelkezünk, és ami örökölhető is. Nincs szükség fizetett
ápolókra, hiszen mi segíteni tudnánk egymást.

Ehhez persze közel kell laknunk. De nem feltétlenül egy
otthonban, hanem példának okáért ugyanabban a panelházban.
(Azért mondok panelt, mert ott a legnagyobb a kényelem
foka, a gáz, a meleg és a fűtés magától érkezik, nem kell
begyújtani, hamuzni vagy a gázkonvektorral bajlódni. Ezek
társasházak, gondnokkal, közös képviselőkkel.)

Tehát egy panelház. Hogy melyik emeleten lakunk, az
másodlagos, hiszen a lifttel nemcsak a földszint és
a saját emeletünk között utazhatunk, hanem az egyik
emeletről a másikra is, anélkül látogathatjuk meg
egymást, hogy az utcára kimennénk, vagy akár csak
a lépcsőt kellene használnunk.

Hogyan tarthatjuk a kapcsolatot, hogyan hívhatjuk meg
a barátainkat, illetve jelenthetjük be a látogatási
szándékunkat? Mobilon, interneten, szobatelefonon. (Erre
- némi átalakítással - a jelenlegi kaputelefonok is
alkalmasak lehetnek.)

A következő elképzelésem van:

1. Elcseréljük a saját mostani lakásunkat, és összeköltözünk,
ugyanabba a panelházba.

2. Kidolgozunk egy ésszerű házirendet, amely garantálja, hogy
senki se zavarhassa meg a többiek nyugalmát.

3. Aki dokumentálhatóan megsérti ezt a közösen elfogadott
megállapodást, annak ki kell költöznie. A lakását azonban
csak olyan személynek adhatja el, akit a többiek befogadnak,
és aki betartja a házirendet.

4. Az elhunytak lakását ugyanilyen feltételekkel kaphatná
meg az örökös. Vagy részt vesz az együttműködésben, vagy
eladja a lakást - olyan valakinek, aki megfelel az eredeti
előírásoknak.

5. Az egészségügyi ellátásról is mi magunk gondoskodunk.
Mintha egy nagy család tagjai lennénk. Amikor a saját ápoló
tevékenységünk nem elég, kihívjuk az orvost, fizetjük az
ápolókat. Egy közös kasszából, az esetlegesen érintett
hozzátartozókkal együtt, ésszerűen megosztva a munkát és
a költségeket.

6. A bevásárlásról és az ételkészítésről is mi magunk
gondoskodunk. Vagy felváltva főzünk, vagy kiszállíttatjuk
az ételt. Vagy mi vásárolunk be, vagy házhoz szállíttatjuk a
nyersanyagokat. Aki akar, együttműködik, aki nem, az maga
oldja meg.

7. A közös elhelyezésből adódóan könnyű közös programokat
szervezni. Összejárhatunk beszélgetni, kártyázni, DVD-t
nézni, táncolni, és színház- vagy, hangversenybérletet
is közösen vásárolhatunk, kirándulásokat, utazásokat is
szervezhetünk, ha van rá érdeklődés.

A fent vázolt elképzelés a szeretetotthonok minden előnyét
nyújtani tudná, annak közismert hátrányai és a lélektelensége
nélkül. Egy épületben laknánk, de a saját tulajdonunkban,
kényelmesen és szabadon, kölcsönös szeretetben. Szeretetben.
Otthon.

Kinek lenne ehhez kedve? Ki tudna segíteni a jogi problémák
tisztázásában?

Addig kellene lebonyolítanunk az összeköltözést. amíg még
könnyen tudunk alkalmazkodni, ameddig el tudjuk viselni
a környezetváltozással együtt járó sokkot!