Minek az ünnepe a Karácsony?

A szereté - vágná rá mindenki. De gondolkozzunk egy kicsit!

Több ismerősömtől hallottam, hogy azért nem látogatnak meg egy családot, mert nem akarnak alkalmatlankodni egy ilyen családi ünnepen. Másoktól azt hallottam, hogy nem hívnak meg senki idegent, mert ez egy családi ünnep. Aki hozzánk tartozik, a mi családunkhoz, azzal megpróbálunk együtt ünnepelni, de a többieket, az idegeneket távol tartjuk, kirekesztjük. Semmikor nem érezheti magát egy magányos ember annyira magányosnak, mint éppen karácsonykor.

Így tehát - érvelek én - a Karácsony a kirekesztés ünnepe is.

De ez nem annyira magától értetődő. Amerikában a legnagyobb családi ünnep a Hálaadás napja, ekkor gyűlik össze a család, a nagy ország minden távoli zugából. Ilyenkor hazajönnek a főiskolások is. És hozzák a barátaikat. Azokat a barátokat, akiknek távol vannak a szülei. Meghívják őket, bevonják őket a család légkörébe, hogy ők se legyenek egyedül. Aki szokott amerikai filmeket nézni, az épp elég ilyen jelenetet láthatott ahhoz, hogy elgondolkozzék.

És persze nem csak a hontalanokat karolják fel ilyenkor, a kollégista barátaikat is meghívják, hogy kivételesen velük együtt ünnepeljenek. Amerikában a Hálaadás napja egyszerre a családé és a vendégeké. A befogadás napja. (A legenda szerint az első amerikai telepesek az indiánokat is meghívták az asztalukhoz, akik pulykát hoztak ajándékba, innen a pulykaevés hagyománya.)

Hatvan éven felül már könnyen előfordul, hogy valaki család nélkül marad. A baráti közösségek segíthetnének abban, hogy ők is közösségben élhessék át az ünnepet.

Nyújtsuk ki a kezünket ilyenkor azok felé, akik egyedül vannak. Barátok, szomszédok, közeli ismerősök. Hívjuk meg őket is a karácsonyi vacsorához! Aki nagyon keresztény, annak Krisztus is példa lehet. Emlékeztek... odahívta őket, megtörte a kenyeret, hogy nekik is adhasson.

És akit meghívnak, az ne szabadkozzon, vegyen részt bátran az ünnepben. Emberek vagyunk. Mindnyájan egymás testvérei.