Durrogtatók

Amikor a szilveszteri partira próbáltam meghívni vendégeket, feltűnt, mennyien utasították vissza azzal, hogy ilyenkor otthon kell ülniük, hogy a petárdázástól megijedt kutyáikat nyugtatgassák. Közben a tévében láttam egy riportot, és benne többen is úgy nyilatkoztak, hogy a pirotechnikai játék akkor jó, ha minél nagyobbat durran.

Hogy van ez? Ugye, az egyéni szabadságnak a definíció szerint ott van a határa, ahol még nem sérti mások szabadságát. Mindenféle szabadságát. Ebben az esetben a durrogtatók egy fél órás saját (vagy, mondjuk, kiscsoportos) élvezet érdekében korlátozzák mások (adott esetben majdnem egy egész lakótelep) mozgási szabadságát, hiszen azok őmiattuk nem mozdulhatnak ki a lakásukból. Ez finoman fogalmazva is önzés. De nyugodtan hasonlíthatjuk ahhoz is, hogy valakit jogtalanul bezárnak. A házi őrizet a börtön egy szelídebb formája. Mit szólnának ezek a durrogtatók, ha egyenként beperelnék őket a kutyatartók? Vagy büntetőjogilag felelősségre vonnánk őket, ha az ijedségtől bármi bajunk esne? Szilveszter táján, de utána is még napokig szinte életveszélyes közlekedni a lakótelepeken, a magasházak ablakából bármikor ránk dobhatnak egy megmaradt petárdát, és a járda is tele van petárdacsonkokkal.

Az külön téma, hogy ezzel a levegőnket is szennyezik. Miért nem emelik fel a szavukat a környezetvédők, a zöldek?

És nézzük, mit kap cserébe a durrogtató. Tetszhet neki a nagy zaj. De ezt könnyű lenne pótolni egy fejhallgatóval ellátott petárda- szimulátorral. Aztán ott van a fényhatás. Ezt egy videolejátszó is nyújthatná, olyanokat villanhatna, hogy az illető akár bele is vakulhatna (ha ez kell az élvezetéhez). Ezért nem lenne érdemes tízezreket költeni.

Az igazi motívum szerintem annak az illúziója, hogy én, a kisember, lám, egyszeribe erőssé váltam. Rakétát lövök ki, a saját erkélyemről vagy kertemből. Mint a háborúban. (Csak az igazi rakéta még nagyobbat durran.) A rakétakilövés közben élvezhetem a saját hatalmamat. A többiek hatalmát egy picivel még meg is haladó hatalmamat. "Ha kicsi a formátumod, toldd meg egy rakétaeregetéssel!" De hol a határ?

Kíváncsi vagyok, hogy mikor jutunk el odáig, amikor már miniatűr atombombákat is robbantgathatunk, gombafelhővel, amelyik még a Geiger-Müller számlálók játékváltozatait is kattogásra készteti. Vagy műkutyákat kaszabolhatunk le gumilövedékes géppisztolyunkkal.

Mennyi mindent kitalálnak az emberek, csak hogy ne kelljen gondolkodniuk! Az életükről, a jövőjükről, a hátralévő idejük eltöltéséről, a klímaváltozásról, a közösségi erkölcs kérdéseiről. Szeretnénk a jogainkat megvédeni, rendeletekkel, biztonsági rendszerekkel vagy otthon tartott fegyverekkel (amiket persze a betörő nyugodtan elemelhet, amikor éppen nem vagyunk otthon), de sokan semmilyen élvezetükről sem akarnak lemondani, még ha a fejükre is esik a szomszéd petárdája.

Az élvezet netovábbja, ha olyasmit csinálhatnak, ami felér egy adrenalin- injekcióval. De hát azt az adrenalin injekciót a házi orvos is beadhatná. És mindenki jobban járna.